Sándorfi István festőművész
(1948-2007)
István Sandorfi Budapesten született 1948-ban.
Családjával 1956-ban hagyta el Magyarországot, 1956-58 között Németországban élt, 1958 óta Franciaországban él. Annak ellenére, hogy a párizsi École Supérieure des Beaux Arts-on diplomát szerzett, és hallgatója volt az École des Arts décoratifsnak is, autodidaktának vallja magát. A 70-es évek elejétől kezdve, tizenöt éven át saját magát használta modellnek. A kezdetben egyszerű portrék helyét idővel különböző tárgyakkal kombinált bonyolult, sokszor agresszív, színpadias beállítások vették át. Festményeiben sokan nárcizmust és mazochizmust véltek felfedezni, holott önmaga állandóan ismétlődő ábrázolásának oka az, hogy munka közben zavarja mások, akár egy modell jelenléte is. Az utóbbi években elsősorban csendéleteket és fotó alapján, női modelleket festett. Nem készen talált fényképeket másolt, mivel a fotó elkészítése ? a téma megkomponálása, a modellek megvilágítása, testhelyzete, környezetük és öltözékük színeinek megválasztása alkotómunkájának részét képezte. Bár festményeinek tökéletes technikai tudással kivitelezett figurái, tárgyai megtévesztésig valódinak tűnnek - a létrehozás indítékainak különbözősége miatt - nem sorolta magát a hiperrealista festők közé..
A világ számos országában ismert festő népszerűségét jól jellemzi, hogy alkotásai már befejezésük előtt elkelnek, művei megvételére sorban állnak a gyűjtők. Bár a műkritikusok gyakran sorolják Sándorfit a hiperrealista festők közé, ő magát nem tekinti annak. Az aprólékos gonddal és bravúros technikai tudással festett képeken valami mindig ?hibádzik?, egyes részletek ? egy-egy szándékosan elmázolt kéz, elmosódó lábfej ? megtörik a műegyébként tökéletes fotószerű hatását. Sándorfi István első magyarországi gyűjteményes tárlata átfogó képet nyújt festői útjának valamennyi időszakából. A kora hetvenes években készült képeket első ránézésre a felületes szemlélő az akkor divatos hiperrealizmussal rokoníthatná, tévesen; Sándorfi alkotásain nem leljük fel az erre az irányzatra oly jellemző, hétköznapi életből vett, banális témákat, helyettük önmagát, néha családtagjait ábrázolja korántsem realisztikus pózokban, olykor pedig belső szervekből komponál csendéleteket.
művészet, festészet

"Nincs rajta bombázó,
háború és pusztulás,
de mégis ijesztő"
– interjú Nagy Gábor Györggyel

"Legszívesebben kilőném magam a Holdba."- gondolják nagyon sokan, emberek, akik szorongatva érzik magukat a változó klíma, az egyre jobban begyűrűző háborúk vagy éppen a szélsőséges politikai harcok miatt. Nagy Gábor György is eköré, a kilövés előtti pillanat vagy inkább a kilövés utáni csend köré szervezte A Föld végső elhagyásának lehetséges érintői című kiállítását, amely december 1-től február 28-ig látogatható.
Karantén alatt készített csendéleteket, veszélyes repülőket, kondenzcsíkokból felépített geometrikus sorozatot is láthatunk a kiállításon. Hogyan kapcsolódnak egymáshoz ezek témák?
A repülős képek abban az időben kezdtek el készülni, amikor a gyerekeim elköltöztek Magyarországról, akkor több minden készült ezzel kapcsolatban, ami repülős, mert repülővel mentek el.
A Újbuda Galériában láthattuk néhány éve. Eltépett szív volt a tárlat címe, ahol is repülők téptek szét szíveket.
A tépés, mint kompozíció, egy nagyon egyszerű dolog. Mindig figyelem a vizuális környezetet, és ha megnézzük például a Lewis Straus nadrág „ezeréves” logóját, ugyanez a forma köszön vissza csak másképp: ott két ló húz két irányba. Ez a kompozíció valamikor nagyon megtetszett, így megcsináltam szívvel és repülőkkel. A művészet mindig fel van fedezve, csak átalakul, vagyis valahonnan a vizuális információt leszedjük, ellopjuk, lerajzoljuk...
megtekinthető B32 Galéria és Kultúrtér
Cím: 1111 Budapest, Bartók Béla út 32.
Sándorfi István festőművész művészet, festészet
2 771914 x 103585
István Sándorfi művészet, festészet