„A tér és az id? kérdésein töpreng?, az állandóság és az örökkévalóság titkait fürkész?, a mitológia és a filozófia rejtélyes világában elmélyed? m?vészn? munkáiban a makói tájélmény és a magyar népköltészet vagy az ?svallás világa búvó patakként eddig is jelen volt, de újabban alkotói tevékenységének meghatározójává vált. Kit?n?en ismeri a várost, annak utcáit, házait. Számára "nem térkép a táj", benne él, s?t azonosul vele. Tudatosul a makói népi építészet egyedi sajátosságaival, értékeivel. Félti pusztuló népm?vészeti kincseinket. Grafikusm?vészként különös leletmentésre vállalkozik. Rója a város utcáit, és a korhadó kapuban, omladozó vakolatdíszben, rozsdásodó kilincsben fölfedezi az értéket, a maradandót. Az egyediben is az általánosat keresi, a makói sajátosságot, az ?sit és a romlatlant. A Maros-parti város néprajzi örökségét nemcsak értékesnek tartja, de a népi látásmód beépül tudatába és megtermékenyíti m?vészetét. Bartók Béla m?vészi hitvallásával azonosul: csak tiszta forrásból merítsünk.”
